2017. szeptember 9.

Kajszilekváros-kókuszos piskótafelfújt fahéjfagylalttal







Jó pár hete annak, hogy felfújtat készítettem a maradék sárgabarackkal. Már elsőre is annyira ízlett, hogy a következő nekifutásra mindenképp le szerettem volna fotózni. Napokkal később hozzá is fogtam megint, de a barackszezon elmúlta miatt friss gyümölcs helyett baracklekvár került bele. Olyan jól sikerült, hogy legszívesebben lefotóztam volna, de időhiány miatt a fényképezés a 2. alkalommal sem realizálódott. Azóta pedig csak halasztódott az újrasütés. Végül Anya névnapja szolgáltatta a jó apropót arra, hogy ismét asztalra kerüljön. Ezúttal végre lencsevégre kaptam a desszertet, amit most még csokival is megbolondítottam, ill. őzgerincformában sütöttem. Szerintem így jóval mutatósabb és finomabb lett. Anya is, mi is nagy örömmel eszegettük, én pedig megállapítottam, hogy a fahéjfagylalt nagyon jól illik ehhez az illatos süteményhez. :)
Mivel a desszert megörökíttetett, itt és most végre megmutathatom a legújabb kedvencemet. :)






Hozzávalók 30x10,5x5 cm-es őzgerincformához:

Felfújthoz:
20 db babapiskóta (5 g/db) vagy maradék piskóta (pl. lekváros piskótaroládból)
2 tojás
15 dkg mascarpone
8 dkg finomítatlan nádcukor darálva
4 dkg kókuszreszelék
2 dkg tejszín ízű pudingpor
0,5 dl tejszín
75 ml Portorico rum
10 dkg sárgabaracklekvár
kevés vaj a sütéshez
2 ek. kalács- vagy zsemlemorzsa a szóráshoz

Tetejére:
15 dkg étcsokoládé
kb. 3 dkg fehér csokoládé
1 szűk ek. napraforgóolaj

Tálaláshoz:
házi fahéjfagylalt

elkészítés:
  1. 17 db, rumba mártott babapiskótával kirakjuk a vajjal kikent, zsemlemorzsával beszórt sütőforma alját és oldalát úgy, hogy a rumos oldalukkal felfelé legyenek (ha szükséges, a babapiskótákat méretre vágjuk, hogy elférjenek a sütőformában), majd
  2. konyhai ecset segítségével a felületüket megkenjük a lekvárral.
  3. A tojásokat a porcukorral robotgép segítségével kihabosítjuk, simára dolgozzuk a pudingporral, a kókuszreszelékkel, majd elkeverjük a mascarponéval és a tejszínnel. Az öntet felét a lekváros piskótára öntjük.
  4. A krém közepén hosszában elhelyezzük a megmaradt 3 db rumos babapiskótát – rumos oldalukkal felfelé –, majd elosztjuk rajta az öntet másik felét. A középen lévő piskótákat kicsit belenyomkodjuk a krémbe. (Nem baj, ha az öntet kicsit túlfolyik a babapiskótán.)
  5. A desszertet előmelegített sütőben készre sütjük, majd a sütőformában hagyva tortarácsra tesszük és kihűtjük. Átfordítjuk egy vágódeszkára, és leemeljük róla a sütőformát.
  6. Ecset segítségével körben, egyenletesen rákenjük a vízgőz fölött megolvasztott, olajjal kevert csokoládét, majd a maradékot ráöntjük, és kanállal rusztikusra mintázzuk. Hűtőbe téve dermedni hagyjuk, majd olvasztott fehér csokoládéval díszítjük. Ismét hűtőbe tesszük.
  7. A kész süteményt tálcára fektetjük, felszeleteljük, és a fahéjfagylalttal együtt tálaljuk.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés (alulról a 2. rácson)
sütési idő: kb. 40 perc

Tipp:
A felfújtat sütőtálban is megsüthetjük, így nem kell szeletelni, hanem kanállal szedhetünk belőle. Első alkalommal én is így készítettem.