2017. május 22.

Kaporszósz







Sajnos tavaly egyáltalán nem jutottunk kaporhoz, de idén végre örülhettünk neki, mert a minap apukám – népszerűbb nevén Ápá – hozott nekünk egy hatalmas csokor zsenge kaprot. A Kutyafül már nagyon vágyott egy kis kaporszószra, úgyhogy pont jókor jött ez a kedves ajándék. :)
Részemről ezt az aromás növényt csak pár éve szerettem meg, és ha már így történt, annak idején semmi sem hátráltatott abban, hogy elkészítsem a Fahéj barátnőm receptje szerinti kapormártást. Aztán sokáig nem került rá sor, hogy újra megcsináljam. Később egy kis módosítással – édesebb kivitelben, mert a Kutyafül úgy jobban szereti – újra asztalra került, és a blogra is feltettem. De valahogy mégsem volt az igazi, így hát töröltem. Ahhoz a korábbihoz képest most csak egy kicsit változtattam rajta, és végre olyan lett, amin szerintem már nem kell variálni. Nekünk így ízlik a legjobban. :)






Hozzávalók 2 személyre:

1 nagy csokor zsenge kapor (az erős szára nélkül)
1 fej vöröshagyma
2 ek. vaj
4 ek. fehér tönkölybúzaliszt
0,5 l zöldség alaplé
1 dl tejszín
2 ek. cukor (vagy kevesebb annak, aki a sósabb ízű szószt kedveli)
őrölt fehér bors

pár csepp frissen facsart citromlé

elkészítés:
  1. A kis kockára vágott hagymát a felforrósított vajon üvegesre pároljuk, majd hozzáadjuk a felaprított kapor 2/3-át, és elkeverjük.
  2. Rászórjuk a lisztet, kis lángon, kevergetve 1 percig sütjük, majd felöntjük az alaplével, és 5 percig főzzük. Botmixerrel pépesítjük.
  3. Hozzáadjuk a tejszínt, összeforraljuk, majd a szószt cukorral, kevés őrölt borssal és sóval ízesítjük. Tálaljuk.

Megjegyzés:
Ha kevesebb liszttel, azaz hígabbra készítjük, grillezett húsokhoz, rántott palacsintához kellemes ízű mártásként szolgál így édeskésen is (a fenti recept egyébként mártásnak 6 személyre elegendő), de főzelék sűrűségű szószként, amilyen ez a recept is, adhatjuk rántott hús vagy akár zöldségfasírt mellé.