2017. március 13.

Parmezánszószos spagetti metélőhagymával







Mostanában nagyon rákaptunk a spagettire. Egyszerűen megunhatatlan mindkettőnk számára, és szerintem képesek lennénk 2 hétig is csak ezt enni. :D Hol tejfölösen, hol paprikaszósszal vagy éppen bolognai raguval, persze ezeket is pluszban tejföllel és sajttal megbolondítva. :D
Úgy gondoltam, ezúttal parmezános besamelmártással próbálom ki, de közben a bocskorpaprika is ajánlkozott, hogy ő bizony megint szívesen átlényegülne pépes konzisztenciájúvá. Végül a két ötletet vegyítve ez a sajtos-paprikás besamelmártás lett a végeredmény. Azt hiszem, nem ez volt az utolsó alkalom, hogy elkészítettem. :)
Időközben újra elkészítettem, és a korábbi, zsázsacsírás díszítés helyett metélőhagyma került rá. Őszintén szólva, így mindkettőnknek jobban ízlett. :)






Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg spagetti (pl. Barilla)
5 dkg reszelt parmezán
1 bocskorpaprika
2 nagy gerezd fokhagyma
1 dl tejszín
2 dkg vaj
2 dkg fehér tönkölybúzaliszt
2 dl tej
4 ek. mustárolaj
őrölt fekete bors
zöldfűszeres só
metélőhagyma a tálaláshoz

elkészítés:
  1. A kis kockákra vágott paprikát a felaprított fokhagymával együtt 2 evőkanál felforrósított mustárolajon megdinszteljük, közben fűszeres sóval ízesítjük.
  2. Felöntjük 1 dl tejszínnel, és amikor a levét majdnem teljesen elfőtte, a zöldségalapot a botmixer poharába szedve pürésítjük.
  3. A felhevített vajat kézi haberővel csomómentesre dolgozzuk a liszttel, és folyamatosan kavargatva felöntjük a forró tejjel.
  4. Miután besűrűsödött, fűszeres sóval, borssal ízesítjük, majd felolvasztjuk benne a reszelt parmezánt, és összevegyítjük a paprikapéppel.
  5. A tésztát bő, sós vízben kifőzzük, majd alaposan lecsepegtetjük, és 2 evőkanál mustárolajon megfuttatjuk.
  6. Jól elkeverjük a sajtszósszal, tányérokba szedjük, megszórjuk aprított metélőhagymával, és tálaljuk.










A recept a Kifőztük gasztromagazin februári számában is megjelent.


4 megjegyzés:

  1. Nekem így is, úgy is nagyon tetszik! :) Finom lehet ez a szósz nagyon, szívesen megkóstolnám! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Örülök, ha úgy érzed, ízlene, sőt így meg úgy is. :D Most metélőhagymásat tudok küldeni, remélem, még nem vacsoráztatok.

      Törlés
  2. Szia Gabi, megkerdezhetem, hogy mi az a bocskorpaprika? Es a mustárolajat hol szerezted be? Erőteljes ízű olaj? Kipróbálnám szívesen ezt az étket, nagyon tetszik! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Virág! A bocskorpaprika formára olyan, mint a kápia, csak hosszabb, és a héja nem olyan erős. Ízre leginkább a kaliforniai paprikára hasonlít, mert édeskés. Úgyhogy nyugodtan helyettesítheted kaliforniai- vagy pritaminpaprikával. A mustárolaj egyáltalán nem fontos hozzávaló, az íze sem jellegzetes, csak én most ezt használom, mert még van egy csomó belőle. :D Használhatsz helyette akár mangalicazsírt is vagy más olajat. Ne verd magad fölösleges költségekbe a mustárolaj miatt, de ha mégis szeretnéd kipróbálni, akkor neten több helyről is lehet rendelni.
      Ha el akarod készíteni ezt az ételt, akkor én a Barilla Spaghettini n. 3-at ajánlom hozzá, mert szerintem az a legfinomabb spagettitészta. Remélem, ízleni fog! :)

      Törlés