2016. február 2., kedd

Töltött tönkölypizzácskák







Még tavaly ősszel készítettem ehhez nagyon hasonló töltelékkel calzonét, és akkor annyira ízlett, hogy úgy éreztem, megint szívesen asztalra tenném. A receptjét akkor nem írtam le, de csodák csodájára nem kukázta ki az agyam, így most 99%-ban sikerült rekonstruálni a tölteléket. A tésztáját viszont ezúttal tönkölylisztből gyúrtam, nem pedig búzalisztből. Pomodoro paradicsomot ezidáig még sosem kóstoltam, az ősszel sütött pizzára sem az került, hanem hazai paradicsom, de ez az olasz fajta, bár konzerv, nekem nagyon tetszik.
Eredetileg háromszög alakú calzonét szerettem volna, de valahogy nem sikerült valóra váltani a megálmodott hajtási módot, így aztán UFO-hoz hasonlatos korongokat kreáltam. Nem is bántam, mert olyan jópofák lettek. :D
Ezek a kis töltött pizzák abszolút alkalmasak vendégváráshoz, de tökéletesen megfelelnek uzsonnának is, mert könnyen elpakolhatjuk pl. szendvicses dobozba, vagy hagyományos módon szalvétába csomagolva, benejlonzacskózva. Hidegen is finom, de melegíthető minigrillben vagy serpenyőben, fedő alatt, kis lángon – nekem legalábbis ez a melegítési módszer a mániám, mert nagyon jól bevált. :)







Hozzávalók 16 darabhoz:

Tésztához:
60 dkg fehér tönkölybúzaliszt
1 ek. őrölt pirospaprika
1 ek. só
3 ek. olívaolaj + a kelesztéshez és a kenéshez
2,7 dkg friss élesztő
1 tk. cukor
2 dl víz
1,5 dl tej

Töltelékhez:
15 dkg póréhagyma vagy újhagyma (tisztíva mérve)
10 dkg csípős kolbász
1 doboz darabolt paradicsomkonzerv (pl. Pomodoro vagy Cirio)
10 dkg konzervkukorica
1 cs. (125 g) mozzarella
1 csapott ek. oregánó
őrölt fehér bors
1 ek. cukor

2 ek. olívaolaj

elkészítés:
  1. A tésztához egy kevés lisztet tálkába teszünk, belemorzsoljuk az élesztőt, hozzáadjuk a cukrot, és a meglangyosított tejes víz felével simára keverjük. Letakarva felfuttatjuk.
  2. A lisztet elvegyítjük a fűszerpaprikával, a sóval, majd a felfuttatott élesztőt, a többi folyadékot és az olajat is hozzáadva, lágy tésztává dagasztjuk. Kiolajozott tálban, letakarva, meleg helyen megkelesztjük.
  3. A töltelékhez az apró kockákra vágott kolbászt zsiradékmentes serpenyőben addig sütjük, hogy a zsírját kiengedje, majd a zsírból kiszedjük a kolbászt, és félretesszük.
  4. A felforrósított (szükség esetén olívaolajjal pótolt) kolbászzsíron megdinszteljük a megtisztított, vékony karikákra szelt pórét, majd hozzáadjuk a darabolt paradicsomot, a sült kolbászdarabkákat és a kukoricát.
  5. Borssal, sóval, oregánóval fűszerezzük, és addig főzzük, amíg a levét majdnem teljesen elfövi. A végén cukorral ízesítjük és teljesen kihűtjük.
  6. A megkelt tésztát lisztezett felületre borítjuk, 32 részre osztjuk, mindegyiket meggömbölygetjük, majd 10 perc pihentetés után 10 cm átmérőjű körlapokra nyújtjuk.
  7. 16 tésztalap közepére 1-1 púpozott evőkanál tölteléket halmozunk, megszórjuk a felaprított mozzarellával, majd mindegyiket befedjük az üres lapokkal. Előbb az ujjunkkal, majd villa segítségével lenyomkodjuk a tésztaszéleket.
  8. A töltött korongokat sütőpapírral bélelt tepsikre sorakoztatjuk, a tetejüket lekenjük olívaolajjal, és villával megszurkáljuk, hogy sülés közben távozhasson belőlük a fölösleges gőz.
  9. A tepsiket egymás után, előmelegített sütőbe toljuk és készre sütjük a pizzaszendvicseket.
sütési hőfok: 200°C
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 12 perc

Tipp:

Ha a töltelékként szolgáló ragut elkeverjük 4 púpozott evőkanál tejföllel, akkor 2 db, kb. 30 cm átmérőjű pizzára is elegendő feltét lesz belőle. Én így még jobban szeretem. :)













A recept a Kifőztük gasztromagazin februári számában is megjelent.