2016. szeptember 9.

Vörösboros szilvaleves nektarinnal










Maradt még szilvám és nektarinom, de most nem süteményt, hanem levest akartam belőle készíteni. Mivel a maradék vörösbort is illett már elhasználnom, így ez lett a leves alapja. Bár a nagy melegnek már vége, mégis kimondottan jól esett kanalazgatni a behűtött levest a kora őszi napsütésben. :)








Hozzávalók 2-3 személyre:

35 dkg szilva
3 nektarin
4 ek. barna nádcukor (vagy ízlés szerint)
1 vaníliarúd
1 mk. őrölt gyömbér
3 dl félédes vörösbor vagy (házi) szilvalé
2 dl víz
1 ek. vaníliaízű pudingpor vagy étkezési kukoricakeményítő
1 tojásfehérje
1 csapott ek. barna nádcukor, darálva
pár csepp frissen facsart citromlé

elkészítés:
  1. A megmosott szilvaszemeket félbevágjuk, magjukat kivesszük, majd tovább felezzük, és az így kapott gerezdeket keresztben is kettévágjuk.
  2. A nektarint hőálló tálba tesszük, felöntjük forró vízzel, majd 2 perc elteltével lehéjazzuk, kimagozzuk és kockára aprítjuk.
  3. A cukrot lábasba tesszük, aranybarnára karamellizáljuk, majd óvatosan hozzáöntjük a felhevített, vízzel hígított bort, és addig főzzük, amíg a karamell fel nem olvad benne.
  4. Beletesszük a barackot, a vaníliarúd kikapart magjait, a vaníliarudat, és fedő alatt puhára főzzük. Leturmixoljuk.
  5. Gyömbérrel ízesítjük, és a szilvát is hozzáadva, további 2-3 percig főzzük. Kivesszük belőle a vaníliarudat, majd a levest besűrítjük az előzőleg 4 evőkanál vízzel simára kevert pudingporral/keményítővel. Épp csak összeforraljuk. Ha szükséges, még édesítjük.
  6. A kész levest tálba öntjük, hűlni hagyjuk, majd hűtőbe téve teljesen kihűtjük.
  7. A tojásfehérjét a porcukorral kemény habbá verjük, közben pár csepp citromlével ízesítjük.
  8. Lábasban vizet forralunk, majd elzárjuk alatta a gázt, és 2 teáskanál segítségével beleszaggatjuk a galuskákat. Lefedjük, és 4-5 percig hagyjuk, hogy a gőzben megdagadjanak. Szűrőkanállal kivesszük a vízből, alaposan lecsepegtetjük, teljesen kihűtjük, és a behűtött leveshez kínáljuk.

















2 megjegyzés:

  1. Ó, ez a leves csudaszép! Micsoda színek! Az embernek már attól jó kedve lesz, ha csak ránéz. ♥ Igazi őszi finomság. :) Azt hiszem most nagyon jólesne belőle egy kis kóstoló!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! :) Bízom benne, hogy ma délre is örülni fogsz neki. Sokat küldök belőle. ;)

      Törlés