2015. június 19.

Gyors leveles tészta






Korábban már elkészítettem a Michel Roux receptje szerinti klasszikus leveles tésztát, de mivel az időigényesebb, ezért most erre a gyorsabb változatra esett a választásom. Kíváncsi voltam, igaz-e, amit a könyv állít erről a tésztáról, miszerint majdnem olyan jól meg tud emelkedni sülés közben, mint a klasszikus verzió.
Bár a fagyasztómban mindig van bolti leveles tészta tekintettel a sürgősebb esetekre –, most mégsem volt kedvem azt használni, mert egyrészt le akartam tesztelni egy bizonyos sütihez, másrészt pedig egy másik étel miatt sem ártott kipróbálnom ezt az időmegspóroló receptet.
Kijelenthetem, hogy beleszerettem ebbe a tésztába, mert valóban szépen megemelkedik és tetszik az állaga is. :)

Hozzávalók 60 dkg nyers tésztához:

25 dkg finomliszt
25 dkg hideg vaj
½ tk. só
1-1,25 dl jéghideg víz

elkészítés:

  1. A tálba szitált liszt közepében kialakított mélyedésbe tesszük a felkockázott vajat, a sót, és összemorzsoljuk.
  2. Apránként annyi vizet dolgozunk hozzá, amennyit a liszt felvesz, anélkül hogy túlzottan kidolgoznánk a tésztát. Cipóvá formázzuk, folpackba csomagoljuk, és fél órára hűtőbe tesszük.
  3. A pihentetett tésztát lisztezett deszkán 40x20 cm-es téglalapra nyújtjuk. A rövidebbik oldalánál fogva jobbról behajtjuk a tészta közepéig, majd ráhajtjuk balról is. A háromba hajtott tésztát 90°-kal elforgatjuk.
  4. Az előbbi módon kinyújtjuk, ismét háromba hajtjuk, és becsomagolva, félórát hűtjük. A nyújtást és a hajtogatást még kétszer ismételjük, miközben minden alkalommal elforgatjuk a tésztát.
  5. A kész tésztát becsomagoljuk, és felhasználás előtt újabb fél órára hűtőbe tesszük.
Megjegyzés:
Hűtőben 3 napig, lefagyasztva 1 hónapig is eláll.

Receptek gyors leveles tészta felhasználásával:
Gombás-parmezános besamellel töltött rétesbatyu
(fehér lisztből is elkészíthető)

Gyümölcsös-túrókrémes virágok
Fahéjas-vaníliás almás rétes
Mascarponés-túrós-sajtos csiga
Mini sonkás-sajtos roló
Parmezános rudacskák
Virslis párnácskák csípős, parmezános mártással
Zöldséges kosarak




Az elkészítés főbb lépései:

az összeállított tészta kinyújtása

hajtogatás, nyújtás, elforgatás


Forrás: Michel Roux – Tészta varázs


4 megjegyzés:

  1. Hát ez egy roppant szimpatikus recept! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát ez bizony az. Örülök, hogy neked is tetszik. :) Ezek után az is lehet, hogy nem veszek több bolti leveleset, csak mindig be lesz készítve egy szép nagy adag kiporciózva a mélyhűtőben ebből a gyors változatból. Tényleg igazán klassz tészta. :)

      Törlés
  2. Én is szeretném kipróbálni , a bolti drága főleg ha nagy a család!
    Köszönöm!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha megtetszett a recept, remélem, jól vizsgázik majd, de azért nem szabad azt várni tőle, mint a klasszikus és munkásabb leveles tésztától. ;)

      Törlés