2015. január 31., szombat

Feledhetetlen


Feledhetetlen

 
Csend lelt bennem helyet,
Zene helyett ezzel fekszem s kelek -
Ennek nem egy esztendeje.
Egy ember tette ezt velem –
Megsebezte gyenge lelkem.
Ezzel csendre gerjesztett,
S elvette zeneszeretetem.
De nem feledem:
Gyermekek szeme lesett egyszer engem,
E csepp embereknek kedveskedtem ezer helyen,
Merre eme emberrel szeretettel mentem.

Kezdetben lelkesen szerepeltem,
S vele rengeteget nevettem.
E perceket eltemettem,
De feledhetetlen e zene,
Melyet egyszer terjesztettem vele.

 
Macskanyelv
2015.01.31.





https://www.youtube.com/watch?v=pKKlV6_WByM&html5=1







2015. január 30., péntek

Karajszelet pirított hagymabundában petrezselymes sült burgonyával, mustáros tejföllel






Az egyik szupermarket polcán rám köszönt egy dobozka pirított hagyma, és mivel még sosem láttam előre gyártottat, úgy megörültem neki, hogy azonnal a kosaramba tettem. Nem mintha én itthon nem tudnék hagymát pirítani. :D Nem is egyszer előfordult már, de jó néhány fej hagymát meg kell ahhoz sütni, mire egy kisebb kupac összegyűlik, ráadásul csak kisebb adagokban tehetjük a serpenyőbe, különben egy örökkévalóságig tart, mire elkészül. Nem szakad ránk az ég, ha néha készen vesszük, pláne ha a (remélhetőleg tényleg) bio változatot részesítjük előnyben. Persze azért a mustáros sertésszűzhöz mindenképpen saját pirítású hagyma kell. :)
Amikor ezt a hagymát megvettem, még nem tudtam, mihez fogom felhasználni. Most jött el az ideje az ötletelésnek. Karajt nem mostanában ettem, és amikor a fagyasztóban megláttam, megkívántam. Nem akartam túlbonyolítani, most leginkább rántott hús formájában ettem volna meg szívesen. Közben észrevettem a spájzpolcon gubbasztó műanyag dobozos pirított hagymát is. „Miért ne lehetne ezeket összeházasítani?” - ötlött fel bennem a nagy kérdés. Úgy rémlett, mintha már láttam volna valahol ilyen panírt. A gondolatot tett követte, és pár pillanat múlva azon kaptam magam, hogy már össze is kevertem egy maréknyi hagymát a zsemlemorzsával.
Az eredménnyel nagyon elégedett voltam – és itt nem a hagyma+zsemlemorzsa „vegyületre” célzok. :D Amúgy is szeretem különböző panírozással feldobni a sima rántott húst/sajtot vagy akár a zöldségeket, így most a pirított hagymának hála egy újfajta bundának való született, legalábbis az én konyhámban ez most újnak számít. :)





Hozzávalók 4 személyre:

Rántott húshoz:
4 db ujjnyi vastag sertéskaraj (40-50 dkg)
őrölt zöld bors

2 tojás
15 dkg zsemlemorzsa
7 dkg pirított hagyma (dobozos vagy üveges)
liszt
kevés kókuszzsír a sütéshez

Körethez:
1,2 kg krumpli
2 ek szárított petrezselyemzöldje

mangalicazsír a sütéshez

Mártogatóhoz:
4 ek tejföl
1 jó ek mustár

elkészítés:

  1. A hússzeleteket megmossuk, leszárítjuk, 2 ív folpack között kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon meghintjük borssal. Kicsit állni hagyjuk.
  2. A krumplit meghámozzuk, megmossuk, felkockázzuk, és forró zsírban aranybarnára sütjük. Papírtörlővel bélelt tálba szedjük, megsózzuk, megszórjuk szárított petrezselyemzölddel, és alaposan összerázzuk.
  3. Miközben a köret készül, a tojást villával felverjük és megsózzuk. A pirított hagymát egy evőkanál hátával finomabbra törjük és elvegyítjük a zsemlemorzsával.
  4. A húsokat lisztbe, tojásba, majd a hagymás morzsába forgatjuk, és egy nagyobb serpenyőben, kevés felhevített kókuszzsíron, először kis, majd közepes lángon egyenként, mindkét oldalukon 2 perc alatt pirosra sütjük (közben pótoljuk a zsiradékot). Papírtörlőre tesszük, hogy leitassuk róluk a felesleges zsiradékot.
  5. A tejfölt elkeverjük a mustárral, és a sült burgonyával együtt a hús mellé tálaljuk.














2015. január 29., csütörtök

Zerge-verte kecske? Kecske-verte zerge?


Zerge-verte kecske? Kecske-verte zerge?


Egyszer egy csepp kecske hencegve mekegte:
- Nem vertek meg engem egyetlen egyszer se.
Ezt megneszelte egy termetes zerge, s megfenyegette:
- Helyezkedj szembe velem, nem leszel veretlen,
Elfenekellek rettenetesen e hegyes terepen!

- Hm, ez kelepce lehet, de rendben – felelt e kecske, s szembe ment vele.
- Nem kegyelmezek neked! – hergelte e zerge emezt,
S cselesen megtekerte e meglepett kecskefejet, mely erre felrepedt.
Kecske felnyekkent, eszeveszetten menetelt hegynek le.
Zerge hegyesen leste, felnevetett, s megkegyelmezett emennek.
De e kecske sebes fejjel sem lett kedveszegett, ernyedten, de ezt felelte:
”Nem kell e kegyelem, nem engedlek el nevetve, te zerge!”

Zerge szeme erre elkerekedett, s begerjedve ment egyenesen e kecske fele.
De eme szemtelen tettet e kecske nem kedvelte -
Eszes nyelvezettel felfegyverkezve ment zerge ellen, s hebegte:
- Lehet, kezeddel leversz engem e hegyen - neked kedves helyen,
De nem versz le eszeddel, mert ez fejedben nem terem.

Ezt mekegtem egy perce, te gyenge elme: „Nem vertek meg engem egyetlen egyszer se”.
Te ellenem testedet vettetted be, de ez helytelen cselekedet -
Eszeddel kellene ellenem menned, de ez nem tereped, ebben megvertelek!
E zerge megverve s leverten ment el, de e kecske feje se lett sebesen szebb.
Ezek ketten vertek letten veretlen.


Macskanyelv
2015.01.26.



2015. január 28., szerda

Sütőben sült töltött fánk






A fánksütés nálam ritkaságszámba megy, nemrégiben azonban életemben először megpróbálkoztam vele, belecsempésztem egy (a blogolvasók számára) egyelőre még titkos hozzávalót, és hagyományos módon olajban sütöttem meg. Nagyon jól sikerült, de ennek ellenére most mégis egy sütőben sütött változatot próbáltam ki. Természetesen az így készülő fánkok más jellegűek, mint olajban sült társaik, de nekem ez a fajta is elnyerte a tetszésemet.
A tésztája olyan puha, hogy szinte elolvad a szánkban, és mivel kisméretűek, nagyon hamar meg lehet enni belőlük jó pár darabot. Tulajdonképpen kedvünkre tölthetjük bármilyen lekvárral, sőt csokival, mogyorókrémmel is, de nekem most csak a lejjebb felsorolt házi dzsemjeim voltak itthon.
Tökéletes választás lehet reggelire vagy egy csésze tea mellé, uzsonnára.

A recept eredetijét egyébként a Mester Könyvkiadó Süssünk örömmel! című keményfedeles, kapcsos kiadványában találtam, amibe havonta hozta a postás a lapokat. Anno Anya rendelte meg, és valahogy ott felejtődött a polcon, telis-tele jó kis „recipékkel”, amik közül azonnal kiválasztottam jó párat. Ezeket majd szépen, folyamatosan el is készítgetem. :)














Hozzávalók kb. 20 darabhoz:


40 dkg finomliszt
6 dkg porcukor
8 dkg vaj
1 nagy tojás
½ mk só
2,5 dkg friss élesztő
kb. 2 dl tej
10-10 mk kajszi- és meggydzsem a töltéshez
1 ek vaj a kenéshez
porcukor a szóráshoz

elkészítés:

  1. Az élesztőt 1 evőkanál liszttel 1 dl langyos, cukros tejben simára keverjük, és letakarva felfuttatjuk.
  2. A vajat a cukorral habosra kavarjuk, hozzáadjuk a villával előzőleg felvert szobahőmérsékletű tojás nagy részét, az élesztős tejet, a többi tejet, valamint a lisztet is, és sima felületű tésztává dagasztjuk. Enyhén kiolajozott kelesztőtálba tesszük, és letakarva, meleg helyen megkelesztjük. (A maradék tojást elkeverjük egy pici vízzel, és félretesszük.)
  3. A megkelt tésztát lisztezett deszkára borítjuk, 0,5 cm vastagra kinyújtjuk, és 9 cm átmérőjű pogácsaszaggatóval vagy pohárral korongokat szaggatunk belőle. A lehulló tésztaszéleket ismét összegyúrjuk, kinyújtjuk és kiszaggatjuk.
  4. A tésztakorongok közepére kb. 1-1 kávéskanálnyi dzsemet „pöttyintünk” úgy, hogy 10 kajszibarackos és 10 meggydzsemes fánkunk legyen.
  5. A tészta széleit a töltelék fölött összecsippentjük, mint egy kis batyut, és a fánkokat úgy helyezzük a papírkapszlikba, hogy az illesztés alulra kerüljön.
  6. A kapszlikat tepsire tesszük, letakarjuk, további 20 percig kelesztjük, majd a fánkok tetejét megkenjük a félretett tojással, és előmelegített sütőben készre sütjük. Közben a vajat felolvasztjuk.
  7. A kész fánkokat megkenjük olvasztott vajjal, porcukorba mártjuk, és langyosra hűlve kínáljuk.

sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 12 perc

Megjegyzés:

A kelt tészta kapcsán számomra újdonságnak hatott a vaj cukorral való habosra keverése. Én ezt nem feltétlenül tartom szükségesnek. Időt spórolhatunk, ha a szokásos módon készítjük el a tésztát, azaz miután a liszthez adtuk a felfuttatott élesztőt és a tojást, nyugodtan öntsük hozzá a vajat is olvasztott formában, vagy dagasztás közben adjuk a tésztához, mint amikor kalácsot készítünk.



















2015. január 26., hétfő

Batáta chips fahéjjal és petrezselyemmel






Még mindig volt 2 darab édesburgonyám, és az egyik felhasználási ötletem a chips volt, amit „rendes” krumpliból már régóta ki szerettem volna próbálni, de hogy, hogy nem, eddig még nem került rá sor. Akkor hát legyen a chips kapcsán az első próbálkozás batátából! És ha már batáta, akkor úgy gondoltam, érdekesebb lenne a són kívül még fahéjjal és életem első saját szárítású petrezselymével meghinteni. Jól tettem, enyhén édeskés, finom nassolni való kerekedett belőle. :)













Hozzávalók 1 zacskónyi adaghoz:

50 dkg édesburgonya
1 ek szárított petrezselyem
1 tk só
1 mk őrölt fahéj
kb. 1 dl olívaolaj vagy 1 l kókuszolaj

elkészítés:

  1. Az édesburgonyát alaposan megmossuk, szárazra töröljük (meghámozhatjuk, de ez nem fontos), és V-gyaluval vagy éles késsel vékonyra szeljük.
  2. Kétféleképpen is megsüthetjük:
  • Két tepsit kibélelünk olívaolajjal megkent sütőpapírral, elosztjuk rajtuk a burgonyaszeleteket, a felül lévő felüket befújjuk olajspray-vel, vagy ecset segítségével megkenjük az olajjal, és 200°C-ra előmelegített sütőben, alul-felül sütéssel kb. 25 perc alatt ropogósra sütjük. A szeleteket félidőben megfordítjuk.
    Még melegen tálba szedjük, megszórjuk fahéjjal és petrezselyemmel elkevert sóval, finoman összerázzuk, és tálaljuk.

    Tipp: A burgonyaszeleteket úgy is előkészíthetjük a sütésre, hogy az olívaolajat egy kis tálkába öntjük, megmártóztatjuk benne a szeleteket, majd sütőpapírral bélelt tepsire rendezzük.
  • A burgonyaszeleteket forró (kb. 180°C-os) olajban kisütjük (sülés közben egyszer fordítunk rajtunk), majd konyhai papírtörlővel bélelt tálba szedjük, leitatjuk róla az olajat, majd az előbbi módon fűszerezzük.
















2015. január 25., vasárnap

Egy medve tenyere


Egy medve tenyere

 
Messze egy hegyen egy medve tenyere ezer testet tepert le,
De ezt nem sejtve egy gyerek felment eme hegyre.
Keskeny terepen esetlenkedett felfele, de este lett, s elmerengett - merre lehetne fekhelye.
Nehezen, de meglelte e helyet; egyenesbe helyezkedett, egy perc se kellett, s elszenderedett.
Rettenet, de eme hely lehetett egyszer e fent emlegetett medve rejteke!
„...lehetett egyszer...? Nem! E medve jelenleg ezen helyen tesped - nem messze:
Medve tenyere e kedves gyermek fekhelye!
Lehet, ez lehetetlen, de e rettenetes medve tenyere nem teperte le e gyermeket –
Befedte e csepp testet, ne dermedjen meg reggelre kelve.
Eme rettenet tenyeret, mely megmentette, e gyermek reggel szeretettel leste.
Ne rezelj be te se, mert e medve tenyere lehet rettenet, de nem teper le - nem lehetetlen benne szeretetre lelned.

 
Macskanyelv
2015.01.25.





Ferde fejjel


Ferde fejjel


Egyszer ferde fejjel keltem fel.
Tekergettem, de nem ment helyre.
- Egyenesen lehetetlen mennem - mekegtem ferde fejjel, s elestem,
De vesztem nem ez lett.
Hetek mentek el eme fejszerkezettel, s elkeseredtem rettenetesen.

De nem lehetett bent lennem, mennem kellett.
Rengeteg ember leste ferde fejem,
Ezer szemmel kellemetlenkedtek mellettem, nevettek, s fenyegettek:
„Eme ferde fejjel nem lehetsz errefele, eredj!”
E szemtelen terepen nem leltem helyem – elvesztem.

Lelkemben rengeteg sebbel mentem el,
S nem ettem, nem nevettem.
Leheveredtem, szememben cseppek keletkeztek,
S ferde fejem felett keseregve lestem egy felleget.
„Felleg, emelj fel, veled megyek! E helyen nem terem szeretet nekem!” -
ecseteltem lelkemben.

S egyszerre felemelt e felleg, s elment velem messze, messze,
Mely helyen kellemetlen emberegyedek nem leledzenek;
Merre szeretetet lelek, s ferde fejjel kedvemre menetelhetek.
Ez kedves hely lett nekem, jelenleg erre leltek.
- Kerestek? - Egy esztendeje ezen merengek.

Elmegy hetvenezerszer ezer perc,
S eme jelen hely sem lesz kellemes, mert egyetlen ember leszek -
Ferde fejjel.


Macskanyelv
2015.01.24


Kezdetek - kellett s lett egy "Eszperente Szervezet"







A facebookon egy nagyon kedves ismerősöm egy poszt alatt eszperente nyelven kommentált, mert egy emberegyed fejszerkezete erre gerjesztette. Eme nyelvezet régóta tetszik nekem (pedig én leginkább ö-zni szoktam), de eddig - egy évekkel ezelőtti 1-2 mondatos idétlenkedést leszámítva – még nem próbáltam így beszélni.
Most azonban úgy elkapott a gépszíj, hogy az ominózus kép alatt többedmagammal elkezdtem gyártani az „e” hangokat tartalmazó sorokat. A többiek is hasonlóan vidám lelkiállapotba kerültek, és szerintem nekik is igencsak melegük lehetett a röhögéstől, ami egymás irományait olvasva tuti, hogy megállíthatatlanul tört ki belőlük is. Legalábbis feltételezem, hogy ők is jókat hahotáztak.

Bevallom, annak ellenére, hogy apám költő, én magam sosem éreztem affinitást arra - néhány kamaszkori zsengét leszámítva –, hogy magam is verseljek. Legutóbb is csak szegény Kumpi cicám elvesztése ihletett meg, de az egészen más lapra tartozik - ezt kellemetlen emlegetnem, befejezem, mert elkeseredek.
Na de vissza az „e”-nyelvhez! Ez a kedves ismerősöm a nagy felbuzdulás első napját követően, szó szerint egyik napról a másikra megalapította az „Eszperente Szervezet” elnevezésű csoportot (logónk még nincs), ami jelenleg 9 tagot számlál. Szeretettel üdvözölt bennünket a csoportban, és első feladatként versírást jelölt ki. Én ezen úgy felbuzdultam, hogy fékezhetetlenül megszállt az ihlet, és kilencünk közül elsőként lejegyeztem egy eszperente verset. Igaz, csöppet szomorkásra sikeredett, de ez mit sem számított. Miután megvoltam vele, és határtalan jókedvben leledzettem, saját zsenialitásomon fellelkesülve beordítottam a Kutyafület a szobába, hogy felolvassam neki remek versemet. Persze képtelen voltam röhögés nélkül prezentálni a nagy művet. Ő meg semmit sem értett belőle. Percek mentek el ezzel, ellehetetlenkedtem eme lejegyzett „e-textet”. Aztán nagy nehezen végre sikerült majdnem teljesen komoly képpel megosztanom vele a röhögés tárgyát. Tetszett neki. Miután rajta teszteltem a szöveg hatásosságát, átadtam a csoporttagoknak is, és örömömre ők is meg voltak vele elégedve.
Ezekután a csoport alapító atyja, aki maga is remekel ezen a nyelven, második feladatként újabb versírást javasolt, medve-témában. Azonnal kaptam a lehetőségen, és megírtam 2. eszperente hőskölteményemet.

Aztán ettől az egésztől újabb lelkesedés-hullám vett erőt rajtam, és elhatároztam, hogy ennek a nagyszerű kezdeményezésnek én bizony helyet szorítok a blogomon is. Egyelőre ezt úgy teszem, hogy itt is bemutatom első két irományomat, hátha azzal másnak is mosolyt csalok majd az arcára.
Ez később akár még ki is nőheti magát valami sokkal nagyobbá, de ezt bízzuk az eljövendő időkre.
Eszperente nyelven persze nem könnyű mekegni, de nem is lehetetlen, és egy idő után totálisan rááll az ember agya. Annyira, hogy azon kaphatjuk magunkat, hogy már mindent így próbálunk elmondani. Őrjítő! :D Remélem, a recepteket azért nem így fogom lejegyezni. :D

Akinek van kedve részt venni ebben az eszement agymenésben, az a blog emilcímére egész nyugodtan elküldheti a remekeit, vagy  a facebookon csatlakozhat a szervezethez  ;)




2015. január 23., péntek

Rákóczi túrós mascarponéval







„Őszintén szólva nem kedvelem, az „eredeti”, az „igazi” vagy a „valódi” szavakat egy ételrecept jelzőjeként - tisztelet a kivételnek -, mert valamiért úgy érzem, az csak felesleges figyelemfelhívás, illetve talán kicsit a másik receptjének szóló kritika, mintha az a másik attól rosszabb lenne, hogy az nem az „eredeti”. Ráadásul a legtöbb étel kapcsán ma már nem is lehet megmondani, hogy valójában hogyan készítették eredetileg, ezért legtöbbször tényleg nincs értelme ezeket a szavakat használni. Ezért, ha olyat látok, hogy „az eredeti császármorzsa”, de az illető azt rizsliszttel készítette, akkor bizony elmosolyodom. Persze az étel attól még lehet finom, szívesen meg is kóstolnám, csak épp szerintem nem kellene valódiként aposztrofálni.
Talán éppen az ezen szavak, vagyis inkább a velük jelzett, ám valójában nem is az eredeti recept szerint készült ételek iránt érzett fenntartásom miatt nem használom a „valódi” kifejezést, habár ez most pont jogos lenne. Hiszen ez a recept Rákóczi János szakácsmesternek, a Rákóczi túrós kitalálójának receptes könyvéből való, tehát ez az eredeti, amit ő alkotott meg először.”

Ez lett volna a szöveg életem első Rákóczi-túróslepénye, illetve annak receptje előtt, ha az nem döntött volna úgy, hogy öröm helyett bosszússággal tölti el az én érzékeny kis szívemet, és blogon való mutogatásra alkalmatlannak ítéltetik.

Az eredeti Rákóczi túrós süti receptjét egyébként még évekkel ezelőtt néztem ki magamnak Juci (strawberry) oldalán, mert egyrészt túrós, másrészt az a szelet, amit ő bemutatott, tökéletes volt. Egyébként egészen mostanáig nem tartozott a kedvenceim közé ez a lepény, mert nem szimpatizáltam a tetején lévő magas fehérjehabbal, illetve úgy általában a fehérjehab nem a barátom. Juci azonban rávilágított, hogy a valódi Rákóczi túrós nem hord a hátán vastag habsipkát, mint ahogyan azt sajnos olyan sok cukrászdában láthatjuk. És ha már kevés hab, akkor muszáj megcsinálnom nekem is. Az viszont már biztos, hogy azt a bizonyos valódit utoljára készítettem, ui. a tésztája megmakacsolta magát. Természetesen nem vonom kétségbe Rákóczi János szakácsmester hozzáértését, és biztosan bennem van a hiba, hogy nem jött össze.
Már a recept alatti kommentekben is feltűnt, hogy egyeseknek gumiszerűre sikeredett a tészta, megint mások viszont semmi ilyesmiről nem panaszkodtak. Ezért nem is aggódtam nagyon, és gondoltam, juszt is megcsinálom úgy, ahogy a mester megálmodta. Ennek az lett az eredménye, hogy le kellett szednem a tökéletesre sikerült tölteléket az alapként szolgáló, 65 perces sütés után is nyers, cipőtalphoz hasonló tésztáról, amit - befelé nyeldekelt - könnyek között dühösen kivágtam a kukába.
A mester úr tésztája valóban érdekes, ui. nem tartalmaz vajat, vagyis nem az a fajta linzer, amit megszoktunk, és nem is az, amiben meg tojás nincs. Rákóczi János ilyennek találta ki.
Juci azonban utalt rá, hogy a cukrászdákban és házilag is másként, a jól ismert linzertésztával készítik. Most már sejtem, miért – mert azzal kisebb az esélye, hogy dugába dől a nagy kreálmány. :D

Mivel imádjuk a túrós sütit, és volt is még itthon túróm, ezért 1 héttel később újra nekiveselkedtem, és az eredeti receptet felhasználva összehoztam ezt az ál-Rákóczi túróst. Került bele mascarpone is, és tésztának nagy kedvencemet, a már jól bevált linzert hívtam segítségül.
Sajnos azonban nagyon úgy néz ki, hogy a Mamiféle régi, zománcos tepsivel is baj lehet, mert látványra még ez a linzer is nyersnek tűnt sütés után, és a tészta alja halovány maradt. De ki tudja, lehet, hogy a túró áztatta el annak ellenére is, hogy megszórtam kekszmorzsával. Legközelebb másik tepsit használok.
Kóstolás után viszont megállapítottuk, hogy ez a süti bizony abbahagyhatatlan, szerencsére mégis átsült a tészta, és nemhogy kidobni nem kellett, de kb. aznap elfogyott az egész tepsivel. :D
A fotók miatt némi bosszúságot éreztem, mert aznap borús, esős idő volt, a képek ezért kissé életlenek lettek.












Hozzávalók 30x20 cm-es tepsihez, 12 szelethez:

Tésztához:
25 dkg liszt
15 dkg hideg vaj
8 dkg cukor
2 tojássárgája
1 kezeletlen citrom reszelt héja
késhegynyi sütőpor
csipet só

Töltelékhez:
25 dkg tehéntúró
25 dkg mascarpone
2 tojás fehérje
3 tojássárgája
15 dkg porcukor
5 dkg tejföl
4 dkg mazsola
1 kezeletlen citrom reszelt héja
2 szikkadt zsemle
2 dkg darált omlós keksz vagy babapiskóta a töltelék alá

Tetejére:
3 tojás fehérje
12 dkg cukor
6 ek sárgabarackdzsem

elkészítés:

  1. A tésztához a lisztet tálba szitáljuk, elvegyítjük a sóval, a sütőporral és az alaposan megmosott és megszárított citrom reszelt héjával.
  2. A sütőporos lisztet gyors mozdulatokkal elmorzsoljuk a kis kockákra vágott vajjal, majd a cukrot és a tojássárgákat is hozzáadva gyors mozdulatokkal sima felületű tésztává gyúrjuk.
  3. A kész linzertésztát háztartási fóliába csomagolva hűtőbe tesszük 30-60 percre, majd 0,5 cm vastagságúra és akkorára nyújtjuk, mint amekkora a tepsink. (Tapasztalatom szerint nem szükséges hűteni a tésztát; enyhén lisztezett deszkán egy ív folpack alatt azonnal és könnyen nyújtható, és miután tepsibe igazítottuk, akkor tesszük hűtőbe felhasználásig.)
  4. A tepsibe fektetett tésztát villával több helyen megszurkáljuk, majd hűtőbe tesszük, amíg a töltelék elkészül.
  5. A mazsolát forró vízben megmossuk, majd leszűrjük és szárazra töröljük. A zsemlék héját levágjuk, belsejüket pedig 0,5 cm-es kockákra daraboljuk.
  6. A tojásfehérjét kemény habbá verjük. A tojássárgáját a cukorral habosra kavarjuk.
  7. Az áttört túrót, a mascarponét, a mazsolát, a citromhéjat és a zsemlekockákat a cukros tojásmasszához keverjük, majd hozzáforgatjuk a fehérjehabot.
  8. A tésztát 180°C-ra előmelegített sütő legalsó rácsán alul-felül sütéssel 10 percig elősütjük, majd a sütőből kivéve megszórjuk kekszmorzsával, egyenletesen elosztjuk rajta a tölteléket, és ugyanezen a hőfokon, de eggyel feljebb lévő rácsra téve kb. 35 perc alatt készre sütjük. (Közben kb. 25 perc elteltével hurkapálcával ellenőrizzük, hogy megszilárdult-e a töltelék.) Ha a sütemény megsült, a sütő hőmérsékletét 120°C-ra csökkentjük.
  9. A tetejére szánt tojásfehérjéket majdnem teljesen kemény habbá verjük, majd a kristálycukrot hozzáadva fényesre és keményre verjük.
  10. A fehérjehabot csillagcsővel ellátott habzsákba töltjük, és a túrótöltelékre átlósan sávokat nyomunk úgy, hogy közöttük kihagyunk egy-egy sávot a dzsemnek. (Aki szereti a vastagabb habot, a másik irányban is elvégezheti a csíkozást, azaz habrácsot is készíthet, de akkor vékonyabb sávokat kell húzni, hogy elegendő legyen a hab.)
  11. A süteményt visszatesszük a sütőbe, és a középső rácson addig sütjük, amíg a hab megszilárdul. A tepsit kivesszük a sütőből, és a süteményt tortarácsra téve a tepsiben hagyjuk kihűlni.
  12. A habsávok közét nyomózsák segítségével kitöltjük sárgabarackdzsemmel, majd felszeleteljük.











A valódi Rákóczi-túróslepény receptjét itt találjátok.



2015. január 22., csütörtök

Narancsos-mézes csirkecombok csilis lencsével






Emlékezetem szerint még sosem készítettem narancsos húsételt, ezért amikor megakadt a szemem ezen a recepten, úgy éreztem, ki kell próbálnom. Meg is vettem a hozzávalókat, de az elkészítés hetekig váratott magára. Pedig olyan mutatós étel, passzolt volna az ünnepi asztalra is. De jobb későn, mint soha. :)
Bevallom, lencsét még sosem főztem, sőt eddig csak kétszer ettem életemben, egyszer főzeléknek, most szilveszterkor pedig salátának. De a főzeléket és a salátának valót is Anyától kaptam. Mivel mindkét alkalommal ízlett a lencse, úgy voltam vele, itt az ideje, hogy én is közelebbről megismerkedjem vele, már ami az elkészítését illeti. Na, az bizony hagyott némi kívánnivalót maga után, ui. elsőre picit szerintem túlfőztem, legalábbis látványra úgy tűnt. Ennek ellenére ízlett a végeredmény, a narancsos-mézes husi pedig szintúgy. Sajnos vagy nem sajnos, de ezzel magamra maradtam, mert a Kutyafül sem a lencsét, sem a csirkecombot nem kedveli. Kétszeresen is jól jártam, hiszen azon túl, hogy jót ettem belőle, 2-3 napra elegendő ebédem lett.





Hozzávalók 4 személyre:

Húshoz:
4 egész csirkecomb
1 közepes narancs
3 ek folyékony méz

őrölt fekete bors
1,5 dl tyúkhúsleves alaplé

Körethez:
15 dkg hegyi lencse
15 dkg vörös lencse
2 kis csilipaprika
1 csokor újhagyma
5-6 szál petrezselyem
2 ek olívaolaj
kb. 5 dl tyúkhúsleves alaplé

elkészítés:

  1. A csirkecombokat megmossuk, lecsepegtetjük, megtöröljük, bőrét lehúzzuk (aki úgy jobban szereti, rajta hagyhatja), és sóval-borssal fűszerezzük.
  2. A narancsot alaposan megmossuk, szárazra töröljük, félbevágjuk, és az egyik felét karikára szeljük.
  3. A másik felének a levét kifacsarjuk (nem baj, ha a gyümölcshús is belekerül a lébe), elkeverjük a mézzel, és ecset segítségével bekenjük vele a húst. A megmaradt keveréket félretesszük.
  4. A narancsszeleteket lerakjuk egy nagyobb sütőtálban, rátesszük a combokat, felöntjük az alaplével, és 175°C-ra előmelegített sütőben 1 órát alufóliával letakarva, majd további kb. 30 percen át 190°C-on, alufólia nélkül sütjük, amíg egy kis pírt kap. Közben negyedóránként átkenjük a félretett mézes-narancsos keverékkel.
  5. Amíg a hús sül, a körethez a petrezselymet és az újhagymát megmossuk, leszárítjuk, előbbit felaprítjuk, utóbbit pedig karikára szeljük.
  6. A csilit megmossuk, leszárítjuk, felhasítjuk, kimagozzuk, a húsát felaprítjuk. A kétféle lencsét külön-külön megmossuk, lecsepegtetjük. (Nem kell beáztatni!)
  7. Egy serpenyőben felforrósítjuk az olívaolajt, megfuttatjuk rajta a felaprított csilit, majd hozzáadjuk a hegyi lencsét, felöntjük 5 dl tyúkhúsleves alaplével, és lefedve kb. 15 percig főzzük, de közben - kb. 10 perc után - hozzáadjuk a megmosott és lecsepegtetett vörös lencsét is. Ha kell, öntünk hozzá még egy kis alaplevet.
  8. A lencse elkészülési ideje előtt 2-3 perccel hozzáadjuk az újhagymát, sóval-borssal ízesítjük, végül a felaprított petrezselymet is belekeverjük.
  9. A köretet tálra halmozzuk, ráfektetjük a sült narancsszeleteket, elrendezzük rajta a csirkecombokat, és friss naranccsal, valamint petrezselyemlevéllel díszítjük.

Megjegyzés:
Az eredeti recept háromféle lencsét használ, de én a zöld lencsét kihagytam belőle.


 














Forrás: lecker.de



2015. január 20., kedd

Fehér csokoládés-tejszínes tejeskávé karamellkrémmel






A receptet AzEszternél láttam, aki ezt az italt latte macchiatónak nevezte, ám utánanézve rájöttem, hogy ez sokkal inkább tejeskávé, hiszen egyrészt nincs benne tejhab, másrészt nem réteges, mint a fent említett olasz tejhabos kávés-tejes ital. Persze, ha a folyadékok megfelelő hőmérsékletűek, akkor így is kialakíthatóak a rétegek, amint az a második főzetnél nálam is kiderült, de a fotók még azt az első próbálkozást ábrázolják.
A recepten nem nagyon változtattam, csupán picit más arányokkal készítettem, és nem tettem bele fahéjat.
Meg kell mondjam, mindkettőnknek nagyon ízlett, sőt azóta már „Szempáj” barátom is kóstolta, és ő is szívesen kortyolgatta.
Egyúttal kiderült, hogy ez az a kávé, amit percekig képes vagyok szürcsölgetni, az sem zavar, ha langyosra hűl, nem úgy, mint a tejszínhabos presszókávé esetében, amit bizony elég hamar el tudok tüntetni, mert csak forrón szeretem.
Az ital tetejére a fotózás miatt alig tettem karamellkrémet, mert azonnal belesüppedt volna a tejszínhabbal együtt a tejeskávéba, de utólag bizony rákanalaztam egy kisebb adagot. Így dupla élvezetet nyújtott, és tökéletes ebéd utáni frissítőül szolgált.





Hozzávalók 2 személyre:

Tejeskávéhoz:
2,5 dl tej
2 dl tejszín
8 dkg fehér csokoládé
80 ml presszókávé

Karamellkrémhez:
1,5 dkg vaj
3 dkg cukor
0,5 dl tejszín

Tetejére és díszítéshez:
2 púpozott ek tejszínhab
csipet fahéj
csokiforgács fehér csokoládéból

elkészítés:

  1. A karamellkrémhez a vajat egy serpenyőben felolvasztjuk, kis lángon világosra karamellizáljuk rajta a cukrot, hozzáadjuk a tejszínt, és lassan forralva karamellkrémmé főzzük.
  2. A tejet és a tejszínt egy lábosban pár percig kis lángon forraljuk.
  3. A csokit közben felaprítjuk, és a tejszínes tejhez adva felolvasztjuk. A presszókávét lefőzzük.
  4. A forró fehér csokoládés tejet vastag falú üvegpoharakba töltjük, kétfelé osztva hozzáöntjük a kávét, tetejükre tejszínhabot halmozunk, meglocsoljuk karamellkrémmel, megszórjuk egy-egy csipet fahéjjal, és csokiforgáccsal díszítjük.











A kávékészítésről itt olvashattok.




2015. január 19., hétfő

Mézes csirkés wrap






A spájzpolcon már jó ideje felbontatlanul gubbasztott egy egész zacskó tortilla lap, várva, mi készül belőle. Ugyan elég ritkán veszek, de akkor általában könnyebb vacsora gyanánt szoktam használni, és csak simán megkenem némi csípős, darált paprikával elkevert tejföllel, és megszórom sajttal. Most azonban ebédre szántam, ezért picit tartalmasabbra kellett készítenem. A jól bevált csirkemellet hívtam segítségül, illetve 1-2 maradék zöldséget és némi kornyadozó zöldfűszert.
Tudom, a wrap többnyire jól meg van pakolva különböző, harsogó zöld színű és amúgy nagyon guszta salátákkal, de mivel egyikünk sem rajong értük, így az én kis „göngyölegeim” szerényebb külsejűek lettek, ám így is nagyon finomra sikerültek. :)
Egyébként épp mostanában próbálkoztam meg a tortilla házilagos előállításával – hogy ne a bolti, adalékanyagoktól hemzsegőt együk -, de valami bibi került a gépezetbe, és a lapok feltekerhetetlenül keményre, törékenyre sikeredtek. De nem adom fel, hamarosan újra megpróbálkozom vele. :)









Hozzávalók 4 darabhoz:

1 egész, nagyobb csirkemellfilé

25 dkg paradicsom

10 dkg mozzarella
10 dkg póréhagyma
10 dkg pritamin paprika
8-10 bazsalikomlevél
¼ csokor petrezselyemzöldje
néhány szál metélőhagyma
pár csepp Tabasco szósz
1 ek méz
2 ek olívaolaj
őrölt fekete bors

4 tortilla lap (legjobb a házilag készített)

elkészítés:

  1. A húst megmossuk, szárazra töröljük, nagyon vékonyra felcsíkozzuk és megborsozzuk.
  2. A paradicsomot megmossuk, héját 3 helyen bemetsszük, 1 percre forró vízbe tesszük, majd kivesszük, lehúzzuk a héját, magjait kivesszük, húsát kis kockákra vágjuk.
  3. A bazsalikomot és a metélőhagymát megmossuk, leszárítjuk és felaprítjuk.
  4. A mozzarellát lecsepegtetjük, és apró kockákra vágjuk.
  5. A póréhagymát megtisztítjuk, a paprikát megmossuk, magházát eltávolítjuk, mindkét zöldséget nagyon vékony csíkokra vágjuk, és olívaolajon, serpenyőben megdinszteljük.
  6. Rátesszük a húst, megsózzuk, fehéredésig sütjük, majd mézet csorgatunk rá, alaposan összeforgatjuk, és pirulásig sütjük.
  7. Hozzáadjuk a paradicsomot, 1-2 percig együtt sütjük, közben Tabasco szósszal ízesítjük, hozzáadjuk a felaprított bazsalikomot, a metélőhagymát és a mozzarellát is, és összeforgatjuk.
  8. A tortilla lapokat száraz serpenyőben, mindkét oldalukon átmelegítjük, elosztjuk rajtuk a húst, friss petrezselyemzölddel díszítjük és feltekerjük.
















2015. január 16., péntek

Krémsajtos kuglóf citromos mázzal






Az ünnepek óta nem ettünk süteményt. Ki is voltunk már rá éhezve mindketten, ezért gyorsan orvosolnom kellett a problémát. Most nem volt kedvem a munkásabb édességhez, ezért az itthon fellelhető maradékokból (felbontott krémsajt és hónapok óta kallódó kókuszreszelék) egy sima kevert sütit terveztem összedobni, ezúttal főleg búzadara felhasználásával. Mivel a kuglóf alakzatot nagyon szeretem, ezért abban sütöttem meg, de dobozformában is elkészíthető.
Egy ideje már csak nagyon kevés napraforgó olajat használok, de elfogyott a vaj és a kókuszolaj is, így most kénytelen voltam a fent említett olajat használni. Ha muffinban működik, akkor nyilván kuglóffal is. Nagyon finom, omlós süti lett a végeredmény, ami egy szép, napsütéses téli napon, délutáni teázáshoz kifejezetten passzol, de akár borús napon is. :D










Hozzávalók 1 l-es kuglófformához:

Tésztához:
14 dkg búzadara
6 dkg finomliszt
3,5 dkg kókuszreszelék
½ cs. sütőpor
1 citrom reszelt héja
10 dkg Philadelphia krémsajt
1,25 dl napraforgóolaj
3 tojás
12 dkg cukor
1 cs. vaníliás cukor
csipet só
vaj és liszt a forma kikenéséhez

Citromos mázhoz:
2 citrom leve (0,5 dl)
8 dkg cukor

Díszítéshez:
2,5 dkg kandírozott citromkocka
1 citromkarika
néhány szeletke kókuszcsipsz
1 tk kókuszreszelék

elkészítés:

  1. A tojásokat a kétféle cukorral és a sóval robotgéppel krémesre kavarjuk, majd hozzáadjuk a krémsajtot és az olajat.
  2. A lisztet elvegyítjük a búzadarával, a sütőporral, az alaposan megmosott és megszárított citrom lereszelt héjával és a kókuszreszelékkel, a krémsajtos masszához forgatjuk, kivajazott-kilisztezett sütőformába öntjük és megsütjük. (Hurkapálcával ellenőrizzük, hogy megsült-e.)
  3. Rácsra téve, de a formában hagyva jó negyedórát hűlni hagyjuk, majd kiborítjuk belőle, és így hűtjük ki.
  4. Közben a citromok levét kifacsarjuk, a cukorral együtt lábosba tesszük, 2-3 percig forraljuk, majd levesszük a tűzről.
  5. A kuglófot tortarácsra állítjuk, alá egy tányért teszünk, a sütemény tetejét hurkapálcával több helyen megszurkáljuk, néhány evőkanálnyi forró szirupot lassan és egyenletesen rácsorgatunk, majd kandírozott citromkockákkal, négybe vágott citromszelettel, kókuszcsipsszel és kókuszreszelékkel díszítjük. Ha a maradék szirup kihűlt és már nem olyan folyós, azt is rácsorgatjuk a süteményre vagy mellé is kínálhatjuk.

sütési hőfok: 175°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 45 perc