2014. december 10.

Tojáshabos-rumos kávé






Ki ne ismerné a „kavart tojást”, pontosabban a cukorral kikavart tojássárgáját?! Gyerekkoromban édesség híján Mamám mindig ilyet csinált nekem, és akkoriban nagy örömmel kanalaztam ezt az egyébként borzasztóan édes, hipp-hopp elkészíthető krémet. Azt hittem, ez semmi másra nem jó, csak arra, hogy mentőövként szolgáljon, ha nincs otthon egyéb nyalánkság.
Aztán gimis korom körül újra előkerült a kavart tojás, de kicsit más formában. Maga a tojáskrém persze ugyanúgy készült, de a felhasználási mód számomra újdonságnak hatott - apukám volt az, aki új magasságokba emelte előttem.
Abban az időben a kávéról még csak az jutott eszembe, hogy jaj, de keserű, de Ápásos magabiztosan tette elém azt a kávéverziót, amit szerinte imádni fogok majd, ha megkóstolom. Így lett. Ez volt az a bizonyos kávé: tojáshabbal, rumosan vagy akár anélkül. :)
Apukámmal - az ő mániája miatt - vékony falú, míves kávéscsészéből iszogattuk, de mivel ebből a kávéból sosem volt elég fejenként egy adag, így hamar elfogyott a 2. főzet is. Ezt szem előtt tartva, én most rögtön dupla adagot készítettem, úgy is elfogy-alapon.
A Kutyafül még sosem ivott ilyen kávét, és csodálkozott, eddig miért nem kóstoltattam meg vele. A vicc az, hogy én is csak most készítettem először, de a Kutyánszki reakcióját látva bizonyosan nem utoljára.
A melengető rumnak köszönhetően hideg téli napokon kifejezetten kellemes ital. :)








Hozzávalók 2-4 személyre:

2 dl frissen főzött presszókávé
20 ml Portorico rum (lehet kevesebb is, ízlés szerint)
2 tojássárgája
3,5 dkg porcukor

elkészítés:

  1. A tojássárgákat a cukorral csőrös üvegedénybe vagy nagy bögrébe tesszük, és robotgéppel habosra kavarjuk.
  2. Két vastag falú üvegpohárba forró vizet öntünk, hogy előmelegítsük a poharakat, és közvetlenül azután, hogy elkészült a kávé, kiöntjük belőlük a vizet.
  3. A frissen lefőzött kávét a rummal együtt a tojáskrémhez öntjük, alaposan összekeverjük, felhabosítjuk, majd az előmelegített poharakba töltjük. Azonnal kínáljuk.

Megjegyzés:
Kávéscsészében kínálva, ez a mennyiség 4 személyre is elegendő.