2014. szeptember 22.

Vaníliás almaleves habgaluskával






A levesfőzés most majdhogynem napi szintű tevékenység nálam. Egyrészt kevesebb fő fogás fogy így, másrészt ha épp tartalmas levest főzök, akkor sokszor nem is kell második fogásról gondoskodnom, mert jól lakunk a folyékony előétellel.
Most a gyümölcslevesek vannak soron. Volt itthon pár szem almám, és bár az almalevest sosem szerettem túlzottan, most mégis azt főztem. Három vagy négy recept vegyítéséből született. Még tovább is tudnám fejleszteni, de elsőre ezt láttam jónak kipróbálni. Így vaníliásan, részben pépesítve, plusz a habgaluskával egész finom lett, még én is szívesen kanalaztam.
Utólag vettem csak észre, hogy a fotón a mazsola nem is látszik a levesben – lesüllyedt az aljára, én pedig megfeledkeztem róla, hogy a fotó kedvéért láthatóvá tegyem. :D




Hozzávalók 3-4 személyre:

a leveshez:
2 nagy alma
2 dl félédes fehérbor vagy almalé
6,5 dl víz
2 ek. cukor
5 dkg aranymazsola
½ citrom reszelt héja
1 púpozott ek. vaníliaízű pudingpor
kevés citromlé
őrölt fahéj

a habgaluskához:
1 nagy tojás fehérje
1 ek. porcukor

elkészítés:

  1. Egy fél kivételével a többi almát meghámozzuk, negyedeljük, magházukat kivesszük, és a gerezdeket (a hámozatlanokkal együtt) vékonyra szeljük. A hámozatlan szeleteket meglocsoljuk kevés citromlével.
  2. A almát a cukorral, a citromhéjjal lábasba tesszük, felöntjük a borral, 6 dl vízzel, és forrástól számítva 5 percig főzzük.
  3. Egy kis adag főtt almát kiveszünk a főzőléből, félretesszük, a többit leturmixoljuk.
  4. A pudingport 0,5 dl vízzel simára keverjük, a forrásban lévő leveshez keverjük, és épp csak összeforraljuk. Elzárjuk alatta a lángot, és visszatesszük bele a főtt almát a (felaprított) mazsolával együtt.
  5. A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, a habból két teáskanál segítségével galuskákat formázunk, és a forró levesbe szaggatjuk. Lefedve hagyjuk, amíg a galuskák megfőnek – ez kb. 5 perc.
  6. A kész levest tányérokba merjük, és az őrölt fahéjjal meghintett habgaluskákkal együtt tálaljuk.
Tipp:
Pudingpor helyett használhatunk étkezési keményítőt + vaníliás cukrot, esetleg vanília esszenciát vagy vaníliarudat.