2014. február 24.

Fokhagymagerezdek parmezános bundában






Borbás Marcsi Gasztroangyal c. műsorában akadt meg a szemem ezen a sörkorcsolyán, és már akkor elhatároztam, hogy kipróbálom. Aztán legalább 2 évig mégse került rá sor, mert sose vettem annyi fokhagymát, hogy elegendő legyen és még maradjon is más ételhez.
A minap végre pont időben, a zöldségesnél jutott eszembe, hogy akkor most fel kéne tankolni fokhagymából. Jó sokat vettem, és másnap már szemezgethettük is ezt a finom, ropogós snacket.
Én most próbáltam ki először a parmezán sajtot, és meg kell mondjam, nem csalódtam. Már panírozáskor is nagyon kellemes volt az illata.
Aki attól tart, hogy sok időbe kerül ezeket a pici gerezdeket bepanírozni, az ne rettenjen el tőle, mert egyrészt ezzel az egyszerű módszerrel könnyen megszabadíthatjuk a héjától, másrészt én már kiokoskodtam, hogy lehet gyorsan túljutni a lisztbe, majd tojásba való forgatáson. Egyedül a morzsa ráapplikálása tart tovább, de mivel időt spóroltunk az előbbi 3 művelettel, így ezt a negyedik mozzanatot fél lábon állva is kibírjuk. :D





Hozzávalók 2 személyre:

20 dkg makói fokhagyma (tisztított mennyiség)
finomliszt
2 tojás
10 dkg zsemlemorzsa
10 dkg parmezán sajt (eredetileg trappista sajt)
napraforgó- vagy kókuszolaj a sütéshez


elkészítés:

  1. A megtisztított fokhagymagerezdeket szűrőkanálba tesszük, vizet engedünk rájuk, majd lecsepegtetjük. (A víz hatására a liszt könnyebben megtapad a gerezdeken. Én ezt a módszert alkalmazom a rántott sajtnál is.)
  2. Egy maréknyi fokhagymát a lisztbe teszünk, alaposan összerázzuk, majd szűrőkanállal átszedjük a felvert tojásba, és villával átforgatjuk.
  3. A reszelt sajtot 1:1 arányban elkeverjük zsemlemorzsával, a tenyerünkbe veszünk belőle egy keveset, és a közepébe helyezünk egy fokhagymagerezdeket. Néhányszor összecsukjuk a tenyerünket, hogy a morzsa jól rátapadjon a fokhagymára. Így járunk el a többi fokhagymagerezddel is.
  4. Felforrósított, bő olajban két adagban pirosra sütjük, miközben mérsékeljük alatta a lángot. (Sütőben is süthetjük, kevés olajjal megspriccelve.)
  5. A kisült gerezdeket papírtörlőre szedjük, majd ízlés szerint sózzuk és tálaljuk.






8 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nagyon tetszik az ötlet, ha minden jól megy, a héten még kipróbálom! :) Annyi kérdésem van csak, hogy a végén mennyi olajban sütöd ki? Bőségesen, hogy ellepje? Vagy csak kevésben? Help! :)
    Köszi szépen:
    Szilvi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szilvi! De örülök, hogy elkészíted! :) Bő olajban sütöm, és utána alaposan lecsepegtetem. De szerintem ezt is, mint bármi mást, lehet sütőben is sütni úgy, hogy megspricceled kevés olajjal, ha egészségesebben szeretnéd. Javaslom, előbb próbáld ki a hagymományosan bő olajban való sütést, utána esetleg meg lehet próbálni sütőben is. Remélem, ízleni fog! :)

      Törlés
  2. Ez aztán az érdekes recept! De biztos finom lehet! :)

    VálaszTörlés
  3. Nagyon izgalmasan hangzik és olyan jól néz ki, ki fogom én is próbálni. :) Van is itthon jó sok fokhagyma, a citromos-fokhagymás tisztítókúrához vettem, de tutira jut belőle ehhez a finom snack-hez is! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De örülök, hogy elkészíted! Nagyon eteti magát, vigyázni kell vele, mert utána a bőrünkön jön ki a fokhagymaillat. :D Remélem, ízleni fog neked is.

      Törlés
  4. Ezt ki fogom próbálni biztosan, imádom a fokhagymát.És ez a bunda, passzol rá!
    Ha zacskóba tesszük a morzsát és abban rázzuk össze a gerezdeket, még gyorsabb lesz. A liszttel is eljárhatunk így.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, de jó, örülök, ha te is rászánod magad Olgis! :) A Gasztroblogok csoportban már javasolta valaki ezt a zacskós panírozós módszert. Ezt én is ismerem, használom is, de ennél a fokhagymánál nem nagyon vált be, mert nem ragad rá annyi morzsa, amennyi kell. Így marad a tenyérben való rányomkodás. De azért próbáld ki, hátha mégis. A liszttel még tuti beválik, de a morzsával nem biztos.

      Törlés