2014. február 10.

Almás-fahéjas panna cotta, avagy tejszínes ál-almaleves





A 22. Süss! Alkoss! Díszíts!-játék témáját Pitelány, a Tűpárna és habverő blog írója eszelte ki, miután Leopold cicám őt választotta a következő forduló háziasszonyi posztjára. Az új kiírást annyira izgalmasnak találtam, hogy azonnal beneveztem én is, bár még fogalmam sem volt róla, mivel rukkolok majd elő.
Bevallom, még új vagyok a gasztroblogos játékok terén, hiszen csak a 20. SAD! És a 60. VKF! óta veszek részt ilyesmiben, de mivel szeretem a kihívásokat, úgy éreztem, ezentúl nem maradok ki a mókából.
A mostani forduló témája az „Álarcos” finomságok nevet viseli, és valódi kihívásnak érzem, mert olyan édességet vagy sósságot kell készíteni, ami első látásra másnak tűnik; amiben van valami vicces érdekesség.
Persze azonnal valamiféle édességben gondolkodtam, mert egész egyszerűen átsiklott a szemem a másik lehetőségen, azaz hogy sós étellel is lehet nevezni. Aztán meg már annyira csak az édesre állt rá minden gondolatom (és a gyomrom is), hogy jobbnak láttam, ha nem konvertálom át magam a sósakra.
Jó pár napig agyaltam, de aztán egyszer csak kipattant az a bizonyos szikra (ami utólag persze már nem tűnik annyira Isteninek), és megszületett ez a jól ismert leves, akarom mondani levesnek kinéző és ízében is rá emlékeztető panna cotta.




Hozzávalók 4 személyre:

3 kis alma
1 citrom
4 ek. méz (vagy ízlés szerint)
1 fahéjrúd
2 csipet őrölt gyömbér
½ vaníliarúd
2 dl almalé
víz
5 dl tejszín
3 zselatinlap

elkészítés:

  1. Az alaposan megmosott citrom héjából levágunk 2 db, kisujjnyi széles és kisujjnyi hosszú darabot. A citrom levét kifacsarjuk.
  2. A meghámozott, magházától megfosztott almákat felkockázzuk, lábasba tesszük, hozzáadjuk a citromhéjat és -levet, a fahéjat, a gyömbért, a vaníliarudat a kikapart magjaival együtt és 2 evőkanál mézet.
  3. Felöntjük annyi víz és almalé keverékével, amennyi épp ellepi, és kis lángon, fedő alatt puhára főzzük.
  4. A főzőlevet leszűrjük és hűlni hagyjuk. Kiveszünk belőle 2 evőkanálnyi puhára főtt almakockát, és félretesszük.
  5. A többi főtt almát 4 evőkanál főzőlében botmixerrel pépesítjük. A zselatint hideg vízbe áztatjuk.
  6. A tejszínt a többi mézzel felforraljuk, kis lángon 10 percig főzzük, majd elzárjuk alatta a lángot, és feloldjuk benne a kinyomkodott zselatint.
  7. Az almapürét a zselatinos tejszínhez keverjük, és a híg panna cottát elosztjuk 4 mélytányérban. Közepére kanalazzunk az előzőleg félretett főtt almakockát, hűlni hagyjuk, majd a tányérokat folpackkal letakarva, pár órára hűtőbe tesszük. Tálalás előtt meghintjük őrölt fahéjjal.
Tipp:
A leszűrt levet felhasználhatjuk valódi almaleves készítéséhez, vagy zselésítve akár süteménybe is.






5 megjegyzés:

  1. De ötletes! Eszembe nem jutott volna! :D Oltári! Nagyon ügyes vagy! Olyan jól mutat azokban a tányérokban! Az íze biztos isteni, mert minden benne van, amit imádok! Küldenél egy tányér "almalevest"? Biztos nem fog kilötyögni az úton! :) ...már készítem a kanalam.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most itt vigyorgok ám, mert úgy örülök, hogy tetszik! :) Én kicsit elbizonytalanodtam, de nagyon jól esik a dicséreted. Nagy ölelés jár érte, na és egy nagy adag "leveske". ;)

      Törlés
    2. :D Köszönöm! Hú... de jól fog esni! Már ide is ért. ...kanalazom... nagyon finom! Most tömöm a fejem! :D

      Törlés
  2. Nagyon jó ötlet és guszta panna cotta lett a végeredmény! Az elején én is elhittem, hogy leves :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Jaj de jó, épp ez volt a cél! Örülök, hogy tetszik! :)

      Törlés