2013. november 16.

Sajtos krumplikrokett





A vasárnapi ebédből kimaradt egy kis krumplipüré, de kedvem támadt más formában felhasználni. Mivel a krokettet nagyon szeretem, és rendszerint ezt rendelem köretnek, ha étterembe megyünk, ezért most eszembe jutott, hogy miért ne készíthetném el itthon is. Egyszer régen már megpróbálkoztam vele, de azóta a feledés homályába veszett. Itt volt hát az idő, hogy újra asztalra tegyem. Csak egy kis sajtot kevertem még hozzá, és így még jobban ízlett.
Hagyományosan köretként vagy valamilyen mártogatóssal, magában is fogyaszthatjuk.




Hozzávalók kb. 26 darabhoz:

50 dkg hagymás-borsos krumplipüré
2 tojássárgája

őrölt fekete bors (ha a krumplipüré nem borsos)
5 dkg trappista sajt
10 dkg finomliszt
zsemlemorzsa a forgatáshoz
napraforgóolaj a sütéshez

elkészítés:
  1. A krumplipürét alaposan összekeverjük a tojássárgájákkal, a sajttal, és ha szükséges, megfűszerezzük.
  2. Hozzáadjuk a lisztet, és lágy, de gyúrható állagú tésztává dolgozzuk. 10 percig pihentetjük.
  3. A tésztamasszából kisebb darabokat csippentünk ki, és nedves kézzel, két tenyerünk között meghengergetjük a kroketteket.
  4. Zsemlemorzsába forgatjuk, és bő, forró olajban aranybarnára sütjük, miközben fordítunk rajtuk, hogy egyenletesen süljenek. Sütés közben mérsékeljük alatta a lángot.
  5. A kész kroketteket papírtörlőre szedjük, majd köretként vagy magában, valamilyen mártogatóval együtt tálaljuk.
Tipp:
A krokettet kevés olajjal megspriccelve, sütőben is megsüthetjük.