2013. május 27.

Hűsítő epertorta fehér piskótával







Hazafelé jövet megláttam, hogy a zöldségesnél akciós az eper, s bár ezek még a korai érésűek, ami azt jelenti, hogy nem annyira édesek, mégis megkívántam. Egy részéből mindenképp valami sütit akartam készíteni, mert egy kevés tojásfehérjém 3 napja a hűtőben várta, hogy felhasználjam. Csak nemrég sütöttem először tojásfehérjéből készült piskótát, de egy rossz recept miatt olyan szinten használhatatlan lett, hogy ki kellett dobnom. Sajnos nem hallgattam a megérzésemre, pedig láttam én, hogy túl sok vajat írtak elő. Most újra kínálkozott az alkalom, és amikor egy megfelelő piskótarecept után kutattam a neten, homlokomra csaptam, hogy a barátnőm gyakran süt ilyen piskótát. A probléma megoldódott, hiszen az ő receptjét vettem alapul. És láss csodát, a fehér piskóta tökéletes lett, pedig nem is került bele vaj!
A krémet menet közben agyaltam ki, mert nem volt kedvem receptet keresgélni. Könnyű, nem főzött krémes édességre vágytam, amiben nincs semmi bonyolult vagy különleges hozzávaló. Ez lett belőle – egy enyhén savanykás, hűsítő nyári torta. Nekünk legalábbis nagyon ízlett az eredmény, és utóbb megtudtam, hogy barátnőm lánykája is odáig volt érte (kaptak ui. kóstolót), és aztán pár nappal később ők is megsütötték. Mi ez, ha nem egy csodás vallomás?! :)
Mivel a krém mennyiségét nem pontosan tudtam bekalibrálni, ezért kimaradt belőle egy kevés. Amíg a torta elkészült, addig poharas desszertként vigasztalódhattunk vele.
Szándékosan nem is csökkentettem a receptben szereplő mennyiségeket, hátha mást sem zavar majd az a valóban kevés plusz krém.




Hozzávalók 16 cm-es tortaformához:

Fehér piskótához:
4 tojásfehérje
8 dkg finomliszt
7 dkg porcukor
1 cs. Bourbon vaníliás cukor
½ tk. sütőpor
egy csipet só

Krémhez:

20 dkg tejföl
2,5 dl tejszín
20 dkg eper
10 dkg cukor
0,5 dl citromlé
8 zselatinlap

Tetejére:
2 dl tejszín
1 ek. porcukor
5 dkg eper
eperszemek

elkészítés:

  1. A tojásfehérjét a porcukorral fényes, kemény habbá verjük és óvatosan hozzáforgatjuk a sütőporos lisztet.
  2. A tésztamasszát kivajazott, liszttel behintett, kapcsos tortaformába simítjuk, és előmelegített sütőben megsütjük. A formából kivéve, rácson hagyjuk kihűlni, majd 2 lapra vágjuk.
  3. A megmosott, kicsumázott eperhez hozzáadjuk a citromlevet, és pürésítjük.
  4. Az eperpürét lábasba öntjük, beletesszük a cukrot, felmelegítjük, és a forró eperlében elkeverjük az előzőleg beáztatott, majd a kinyomkodott zselatint.
  5. A zselatinos eperléhez keverünk 2-3 evőkanál tejfölt, majd a zselatinos tejfölt a többi tejfölhöz keverjük, és dermedésig hűtőbe tesszük.
  6. A tejszínt habbá verjük, az epres tejfölhöz forgatjuk, és ismét hűtőbe tesszük fél órára.
  7. Az egyik piskótalapot a tortaformába illesztjük, rákanalazzuk a már dermedésben lévő epres krémet, ráhelyezzük a másik piskótalapot, és legalább 2 órát hűtjük.
  8. A tejszínt a cukorral kemény habbá verjük. Az 5 dkg epret pürésítjük, és hanyag módon hozzákeverjük a tejszínhabhoz.
  9. A tortát elválasztjuk a sütőforma oldalától, tálra tesszük és körbekenjük az epres tejszínhabbal. Eperszemekkel tetszőlegesen díszítjük.
sütési hőfok: 180°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: 15-20 perc













A recept a Kifőztük gasztromagazin júliusi számában is megjelent.