2012. december 16.

Gesztenyés piskótarolád





Még sosem készítettem piskótából roládot, mert tartottam egy kicsit a feltekeréstől. Húsok esetén a tekercselés már nagyon jól megy, de a piskóta esetében ez nehezebb feladatnak tűnt – legalábbis számomra. A tészta könnyen elrepedhet annak ellenére, hogy feltekerve hűtöttük ki, ill. a krém is kifolyhat. Ráadásul nem biztos, hogy az első tekerentyű a süti közepére kerül. Én például azt hittem, nem jól tekertem, így a rolád közepén majd csak a krém lesz, és a tésztából már nem jut bele egy nyúlfarknyi sem. Szeleteléskor azonban kiderült, hogy minden oké, és nem csak egy alagutat gyártottam, hanem valódi roládot.
Az eredeti recept szerint egyébként több kell a krémből, de nekem majdnem a fele kimaradt, ezért jobbnak láttam, ha az eredeti krémmennyiségnek csak a 2/3-át osztom meg itt.
Ezt a süteményt bátran elkészíthetjük karácsonyra is, hiszen tetszetős, nagyon finom, és a gesztenye miatt illik is az ünnephez. Én a névnapomra sütöttem meg.




Hozzávalók 33x28cm-es tepsihez:

Piskótához:
6 tojás
10 dkg cukor
5 dkg finomliszt
6 dkg rétesliszt
3 ek. cukrozatlan kakaópor
3 ek. rum
½ mk. szódabikarbóna

Krémhez:
1 tojás
2 dl tejszín
1 ek. vaníliaízű pudingpor
6,5 dkg cukor
10 dkg vaj
17 dkg gesztenyemassza

Díszítéshez és a tálaláshoz:

csokiforgács (ét- vagy tejcsokoládé)
tejszínhab

elkészítés:

  1. A piskótához a tojások sárgáját a cukorral és a rummal habosra keverjük, és felváltva beleforgatjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét, valamint a szódabikarbónával, kakaóporral vegyített lisztkeveréket.
  2. A tésztamasszát egyenletesen elosztjuk a sütőpapírral bélelt tepsiben, és előmelegített sütőben megsütjük.
  3. A piskótát konyharuhára borítjuk, lehúzzuk róla a sütőpapírt, és a konyharuhával együtt (!) óvatosan feltekerjük. Így hagyjuk teljesen kihűlni, miközben 2-3-szor kitekerjük.
  4. A krémhez a tojást lábasba ütjük, kézi habverővel felverjük, csomómentesre dolgozzuk benne a pudingport, és felengedjük a tejszínnel. Lassú tűzön, folyamatosan kevergetve besűrítjük.
  5. A tűzről lehúzva, a cukrot a forró pudinghoz adjuk és kihűtjük. Robotgéppel elkeverjük benne a gesztenyemasszát, majd a puha vajat is hozzáadva felhabosítjuk.
  6. A piskótát kitekerjük, elkenjük rajta a krém 2/3-át, és óvatosan feltekerjük úgy, hogy a hajtás alulra kerüljön.
  7. A felületét bevonjuk a maradék krémmel, villával tetszés szerinti mintát rajzolunk rá, és megszórjuk csokiforgáccsal vagy -reszelékkel.
  8. Hűvös helyre tesszük, hogy megdermedjen, majd felszeleteljük, és tejszínhabot kínálunk mellé.
sütési hőfok: 170ºC
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 20 perc









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése