2012. augusztus 3.

Sertéskaraj sajtos töltelékkel





Rég készítettem úgy töltött húst, hogy előzőleg alufóliába csomagolva, serpenyőben elősütöm. Mivel már volt benne tapasztalatom, nem kételkedtem, hogy nagyszerűen megsül így is. Kimondottan ajánlatos imigyen készíteni a göngyölt húsokat, ha kissé szakadozott vagy nem megfelelő méretű a hússzeletünk, és nem fedi be teljesen a tölteléket. Könnyen lehet formázni is. A bacont azért nem tekertem rá a húsroládokra már a sütés elején, mert korábban megfigyeltem, hogy előszeretettel ráragad az alufólia belsejére, amit aztán sűrű anyázások közepette sem tudunk lehámozni onnan. A javaslatom ezért az, hogy szalonna nélkül süssük elő a húst. Aztán már nyugodtan bebugyolálhatjuk, és mehet a sütőbe pirulni.
Köretnek olívaolajon futtatott sárgarépát készítettem mellé, egy kis jalapeno paprikával.







Hozzávalók 2 személyre:

2 szelet sertéskaraj
Provence-i fűszerkeverék
6 szelet főtt, füstölt császárszalonna
1 ek. mangalicazsír
5 dkg szikkadt kenyér
1 kis tojás
1 szűk ek. tejföl
1 mk. csípős paprikakrém
1 egészen kis fej vöröshagyma fele
5 dkg trappista sajt reszelve


elkészítés:

  1. Az ujjnyi vastag hússzeleteket folpack alatt kiklopfoljuk, és mindkét oldalukon beszórjuk a fűszerkeverékkel. Szükség esetén sózzuk.
  2. A hússzeleteket egy ív alufóliára fektetjük úgy, hogy egymással kissé fedésbe kerüljenek. Így egy szép nagy hússzeleteket kapunk.
  3. A felvert tojást simára keverjük a tejföllel, a csípős paprikakrémmel, hozzádolgozzuk a felaprított hagymát, a reszelt sajtot, valamint az előzőleg vízbe áztatott, alaposan kicsavart és villával áttört kenyeret.
  4. A hússzelet hozzánk közelebbi széléhez halmozzuk a tölteléket, kanálla elegyengetjük, és a hússzéleket jobbról és balról ráhajtjuk a töltelékre. Az alufólia segítségével föltekerjük úgy, hogy szép henger alakú legyen, és a két végén összesodorjuk az alufóliát.
  5. A húshengert kis lángon minden oldalán elősütjük a serpenyőben felhevített zsíron, majd kivesszük a serpenyőből, és hűlni hagyjuk. Óvatosan lehámozzuk róla az alufóliát, és körbetekerjük a baconnel.
  6. A töltött húst a vékonyan kizsírozott hóálló edénybe fektetjük, és előmelegített sütőben pirosra sütjük (sütés közben fordítunk rajta).
  7. A kész húsroládot vágódeszkára tesszük, és pár perc pihentetés után éles késsel felszeleteljük.
sütési hőfok: 190°C
sütési mód: alul-felül sütés
sütési idő: kb. 35 perc


Megjegyzés:
Nekem most nem volt itthon Provence-i fűszerkeverékem, ezért ennek hiányában a következő fűszerekkel szórtam meg a húst: majoránna, oregánó, bazsalikom, kakukkfű, borsikafű, tárkony, 2 gerezd zúzott fokhagyma.










2 megjegyzés:

  1. Micsoda precíz szeletek! :) Ezzel a klassz sajtos töltelékkel, a fűszerekkel és szalonnával isteni finom lehet! :) A pikáns sárgarépa már csak ráadás. :D ...és az a tányér és tálka! ♥ Úgy, ahogy van, vittem az egészet! Persze a tányérokat visszakapod. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :D Életemben először vágtam srégen a répát, bár ez így megfőzve nem nagyon látszik. De legalább az íze nem változott. Ilyen husit eddig csak egyszer készítettem, nem is értem, miért, mert most kedvenc lett. Örülök, hogy neked is tetszik. Nem is váratlak tovább, küldöm tányérostul. Azt hiszem, ez az egyetlen igazán Ágis tányérom. Nekem is nagyon tetszik. Jókat csereberáóélnénk, ha közelebb laknátok. ;)

      Törlés