2012. augusztus 6.

Lecsós-sajtos hús rizzsel







A lecsóval rövid idő alatt több alkalommal is örömet szereztem az én Kutyafülemnek, ezért most újra elkészítettem. Ezúttal hússal akartam kombinálni. Sajnos sertéshusi most nem volt itthon, pedig szerintem azzal lenne igazán finom, ezért ismét csirkemellet vettem elő.
A lecsós húst én valamiért csípősen tudom elképzelni, ezért került bele hegyes erős paprika is, ami még inkább feldobta. Hihetetlen, hogy én is jóízűen falatoztam, hiszen sem a zöldpaprikát, sem a paradicsomot nem kedvelem, pláne fonnyasztva. Mivel azonban a múltkor már egy kanálnyi falatka erejéig belenyaltam a rizses-kolbászos lecsómba, megállapítottam, hogy ez nem is rossz, sőt. :D Akkor jutott eszembe, hogy hússal kéne tálalni. Talán még meg is szeretném. Megleptem magam, mert így lett. :)






Hozzávalók 4 személyre:

Lecsós-sajtos húshoz:
1 egész (kb. 65 dkg) csirkemellfilé
őrölt fekete bors

teljes kiőrlésű tönkölybúzaliszt
2-3 púpozott ek. mangalicazsír
½ szál szárazkolbász vagy gyulai lángolt kolbász
4 zöldpaprika
½ szál hegyes erős paprika vagy jalapeňo paprika
3 paradicsom
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 ek. őrölt pirospaprika
1 mk. őrölt kömény

12 dkg Pannónia sajt

Körethez:
35 dkg basmati rizs
1 tk. mangalicazsír
őrölt fekete bors


elkészítés:

  1. Az egész mellfilét kettévesszük, (a belső filét lemetsszük), majd mindkettőt 2 szeletre vágjuk. A 4 hússzeletet a belső filékkel együtt folpack alatt kiklopfoljuk.
  2. A szeleteket mindkét oldalukon enyhén sózzuk, borssal ízesítjük, majd lisztbe forgatjuk, és a serpenyőben felforrósított zsíron hirtelen kisütjük. Sütőpapírral bélelt tepsire vagy hőálló edénybe rendezzük.
  3. A lecsóhoz a fél karikákra szelt kolbászt kevés zsíron megfuttatjuk, majd a kolbászdarabokat kiszedjük a zsírból, és félretesszük.
  4. A megmosott, csumájától megfosztott paprikákat felkarikázzuk. A paradicsomokat pár másodpercre forrásban lévő vízbe dobjuk, majd lehúzzuk a héjukat, és a húsukat feldaraboljuk. A zöldségeket tálba tesszük, megsózzuk, és alaposan összeforgatjuk.
  5. A felaprított hagymát a kolbászzsíron megdinszteljük, majd a tűzről lehúzva hozzákeverjük a zúzott fokhagymát, a pirospaprikát, valamint az őrölt köményt.
  6. Rátesszük az előkészített zöldségeket, összeforgatjuk, és fedő alatt, kis lángon párolni kezdjük. Néha átkeverjük.
  7. Ha a paprika puhára főtt, hozzáadjuk a kolbászt, és fedő nélkül – néha-néha megkeverve – hagyjuk, hogy elfője a levét. (Én szinte teljesen szétfőzöm a paprikát.)
  8. Az elősütött hússzeleteket megszórjuk a nagy lyukú reszelőn lereszelt sajttal, elosztjuk rajtuk a lecsót, és előmelegített sütőben készre sütjük.
  9. A körethez a rizst kevés zsíron kicsit megfuttatjuk, majd felöntjük annyi vízzel, ami a rizs mennyiségének a kétszerese. Fedő alatt, kis lángon, keverés nélkül puhára főzzük.
  10. A rizst pici zsíron megfuttatjuk, sóval, borssal ízesítjük, majd a hús mellé tálaljuk.
sütési hőfok: 180ºC
sütési mód: hőlégkeverés
sütési idő: kb. 20 perc


Tipp:
Télire eltett lecsóval is elkészíthetjük.










2 megjegyzés:

  1. Ez az étel biztos, hogy nagy kedvenc lenne nálam is! :) Jól mutat ezeken a tányérokon. Most már láthatom nálad is őket. :D Tartom is az enyémet, hogy "otthon érezze" magát a kóstoló. :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De jó, örülök, hogy te is ennyire szereted a lecsót. :) És köszi a dicséretet is. ♥
      Bevallom, először másik tányéron fotóztam, de nem tetszett a végeredmény, aztán csere, de akkor meg a háttérrel nem voltam kibékülve. Úgyhogy 3 garnitúra lecsós fotóm van. :D Ez lett a legjobb, de még lehetne mit változtatni. :D Csak a napocska nem akarta, hogy tovább idétlenkedjek. :D
      Na, de nem szaporítom tovább a szót, hanem máris repítem a husikát a tesótányérodra. ;)

      Törlés