2012. augusztus 10.

Csirkehúsos paradicsomsaláta bundás sajttal





Olyan kiadós volt a magos bundás sajt vacsorára, hogy nem bírtuk megenni. Másnap viszont éppen jól jött a Kedvesemnek szánt salátába, egy kis husikával párosítva. Mivel a rántott sajt eléggé hizlal, ideje volt ezzel a salátával enyhíteni az előző esti kalóriabomba hatását. Az a kevéske sajt benne pedig még megengedett.

Hozzávalók 1 személyre:

20 dkg csirkemellfilé
2 közepes paradicsom
1 kis fej vöröshagyma
Provence-i fűszerkeverék
1 ek. napraforgóolaj
10-15 dkg magos bundában rántott sajt
2 ek. konzerv csemegekukorica

elkészítés:

  1. A húst kis kockákra vágjuk, alaposan beszórjuk a fűszerkeverékkel, és negyedórát állni hagyjuk.
  2. A hagymát felaprítjuk, megdinszteljük. Amint pirulni kezd, rátesszük a húst, és megpirítjuk. (Sózni nem kell, ha sós fűszerkeveréket használunk.) Kihűtjük.
  3. A paradicsomot vékony cikkekre vágjuk, a cikkeket megfelezzük és enyhén sózzuk.
  4. A sajtot 2-3 mm vastagra felszeleteljük, a szeleteket harmadoljuk.
  5. Egy mély tányérba lerakjuk a paradicsomszeletek felét, erre halmozunk a húskockákból, valamint a sajt felét is rátesszük.
  6. Ezután elrendezzük rajta a maradék paradicsomot, a többi húst, a sajt másik felét, és megszórjuk a kukoricával.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése