2012. augusztus 10.

Csirkefalatok paradicsomos-füstölt sajtos hagymamártásban, széles metélttel





Megint sikerült finom füstölt sajtot szereznem attól a nénitől, aki a kispiacon szokta árulni a házi tejet, túrót és egyéb -divatos kifejezéssel élve- bio dolgokat. Egyik nap megígértem a Kedvesemnek, hogy a már hetek óta tartó fogyókúránkat egy ebéd erejéig felfüggesztjük, és végre tésztás napot tartunk. Kikövetelte, nem volt mit tenni. Mindketten imádjuk a szélesmetéltet, és erre akartam valami feltétet. Az újabb adag füstölt sajt a szatyorban figyelt, a hagymamártás pedig nálunk alapkaja, ha tésztát akarunk enni, és gondoltam, ezúttal mehetne bele egy kis paradicsom is, hátha így meg tudom enni. Jelentem, meg tudtam! Fogalmam sincs, hogy készül a bolognai szósz, de talán valami hasonló lehet. Csirkemell helyett magamnak inkább darált sertéshúsból készíteném, mert az számomra teltebb, zamatosabb ízű.

Hozzávalók 4 személyre:

1 egész csirkemellfilé

őrölt fekete bors
2 ek. napraforgóolaj

Mártáshoz:
2 nagy paradicsom
3 fej vöröshagyma
4 gerezd zúzott fokhagyma
1 ek. őrölt pirospaprika

1 tk. bazsalikom
1 ek. oregánó
2-3 ek. napraforgóolaj
5 dkg sima vagy csípős fűszeres füstölt sajt

elkészítés:

  1. A húst apró kockákra vágjuk vagy ledaráljuk, sózzuk, borsozzuk, és kevés olajon fehéredésig sütjük.
  2. A paradicsomot pár pillanatra forrásban lévő vízbe tesszük, a vízből kivéve lehúzzuk a héját, majd kisebb darabokra vágjuk.
  3. A hagymát felaprítjuk, serpenyőben a felhevített olajon megdinszteljük, a fokhagymát is beletéve tovább dinszteljük és megsózzuk. A tűzről lehúzva hozzákeverjük a pirospaprikát.
  4. A serpenyőt visszatesszük a tűzre, a paradicsomot is a hagymához adjuk, fűszerezzük, és fedő alatt, kis lángon, néhányszor megkeverve készre főzzük. Ha kell, adhatunk még hozzá sót.
  5. Ha a mártás kész, botmixerrel homogenizáljuk, de aki rusztikusabban szereti, az hagyhatja darabosra. A félig megsült csirkefalatkákat belekeverjük a mártásba, és készre főzzük.
  6. A végén beleszórjuk a reszelt füstölt sajtot, és néhányszor átkeverve hagyjuk, hogy a sajt felolvadjon a mártásban.
  7. A ragut tésztára vagy rizsre szedjük, de halmozhatjuk akár pirítós kenyérre is.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése