2012. július 31.

Túró Rudi házilag (ét- és fehér csokoládés)





Épp most olvastam, hogy az új rendelet szerint ez nem is magyar termék, hanem „csak” hazai, ui. van benne olyan összetevő, ami külföldről származik. Vajh' melyik lehet az? Mindegy! Akár magyar, akár hazai, nálunk mindenki ismeri és valószínűleg elég sokan szeretik is. Nálam a pöttyös volt a favorit. Csak volt. Talán 2 éve csodálkoztam rá, hogy sajnos ezt is megváltoztatták. Már ezt is – igen! Szégyen gyalázat. Így járt a vaníliás krémtúró is, ami azóta egy nagy rakás sz.. De maradjunk a Túró Rudinál!

Eme szívünknek oly kedves termék reklámpszichológiai kampányának megtervezésére a Budapesti Tejipari Vállalat 1968-ban Klein Sándort kérte fel, aki a Budapesti Műszaki Egyetem oktatója volt. Klein úr a formaterv elkészítésével két hallgatóját bízta meg, de a termék neve az ő ötlete volt. Utóbbi vicces módon kisebb botrányt kavart, mert egyesek szerint pornográf asszociációkat szül. A rudi eredetileg egy túró-zsír-vaj keverékkel töltött, Eszkimó névre hallgató, szovjet édesség, amely a KGST országok közötti tanulmányút révén került hazánkba. Ezen a néven nálunk is gyártották 1968 előtt, de nem aratott sikert. Aztán a mi rudink jött, látott és győzött.

Még ma is szeretném, ha nem változtatták volna meg. Ezért a neten utánajártam a vélhetően jó receptnek, és megcsináltam házilag. Pont olyan lett, mint a régi, az eredeti Túró Rudi. :) A csokival való bevonás sajna nem egy üdítő foglalatosság, de vigasztaljon minket a végeredmény. ;)




Hozzávalók 16 darabhoz:

50 dkg tehéntúró
8 ek. porcukor
1 citrom reszelt héja
1 ek. citromlé
1 cs. zselatin fix
1 cs. Bourbon vaníliás cukor vagy vanília esszencia (elmaradhat)
20 dkg étcsokoládé
20 dkg fehér csokoládé

elkészítés:

  1. A túrót villával áttörjük, hozzáadjuk a többi hozzávalót, és alaposan összedolgozzuk. A masszát habzsákbatöltjük.
  2. Egy tálcára sütőpapírt fektetünk és egyenletes nyomással Túró Rudi hosszúságú kígyókat nyomunk rá. Hűtőbe tesszük.
  3. A kétféle csokoládét 1-1 fém tálba tördeljük, és gőz fölött megolvasztjuk. Az olvasztott csokoládéval bevonjuk a Rudikat. (Az aljukat nem kell, mert házilag nem lehet szépen kivitelezni.) Hűtőben dermesztjük, majd a megmaradt csokoládéval becsíkozzuk a túrós rudacskákat.






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése